Okosítsd fel a konyhát még az ünnepek előtt

Valószínűleg nem túlzás azt mondani, hogy nincs olyan háztartás, ahol a karácsonyi sütés-főzés egyszerűen kivitelezhető folyamatnak számítana. Szenteste előtt már készülnek a finomságok – például a töltött káposzta –, aztán az ünnep napján irány vissza a konyhába, hogy a sütemények, a bejgli, a kalács és a halászlé is elkészüljön. A nagy konyhai sürgés-forgás emiatt olyan kimerítő lehet, hogy már-már inkább az ágyat választanánk a családi vacsora helyett. Emiatt bőven megéri olyan konyhai automatizálásokon és más okos megoldásokon, kiegészítőkön elgondolkodni, amelyek karácsonykor és persze máskor is megkönnyítik a sütés-főzést.

Mozgásérzékeléssel már előrébb léphetünk

Sok esetben már azzal könnyebbé válna a dolgunk, ha egyszerűen szemei nőnének a konyhának és amikor szükség van rá, különféle apróbb feladatokat elvégez helyettünk. Igazán bosszantó, amikor a lényegi feladatunkat – a főzést – apróbb szünetekre meg kell szakítani valamilyen más részfeladat elvégzése miatt.

Ilyen például a páraelszívó, esetleg a konyhapult feletti fényforrás bekapcsolása, illetve a mosogató csapjának vagy a szemetes fedelének nyitása. Jó hír, hogy ma már van megoldás arra, hogy ezek az apróbb részletek a kezünk alá dolgozzanak, ráadásul anélkül, hogy komolyabb változtatásokat kellene eszközölnünk.

Ezeket a feladatokat mozgásérzékelők segítségével könnyedén automatizálhatjuk, hogy amikor késsel, vagy egy megpakolt edénnyel a kezünkben manőverezünk, akkor ezzel már ne kelljen foglalkozni. Ilyen megoldásokat kínálnak:

Okoshűtővel biztosan nem felejtjük el az alapanyagokat

A karácsonyi készülődés egyik legelső mozzanata, hogy összeállítsuk az ünnepi menüt. Ha ez a lista összeállt, akkor elkezdődhet a bevásárlás megtervezése. Ebben hasznos társunk lehet egy okoshűtőszekrény, melynek már a kijelzőjén nekiláthatunk a szükséges alapanyagok összegyűjtéséhez. Így biztosak lehetünk benne, hogy a bevásárló listánk mindig velünk lesz – hiszen telefonos applikáción keresztül pillanatok alatt elérhetjük akár a boltban is.

Ennél azonban fontosabb, hogy ennek az okos megoldásnak köszönhetően a hűtőszekrény belsejébe is bekukkanthatunk, ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy a bevásárló listán szereplő tételek közül mi az, ami még van otthon és mi fogyott el. A Samsung okoshűtői pedig még ennél is menőbbek, hiszen a gyártó szoftvere a hűtőben található alapanyagok segítségével elkészíthető recepteket javasol, sőt, igény szerint még étrendet is tervez számunkra.

Persze nem is igazi okoseszközről beszélnénk, ha nem lehetne videót vagy zenét lejátszani rajta, miközben mi éppen a tökéletes, nem szétnyíló bejgli tésztáját gyúrjuk, nyújtjuk.

Magától elkészíti a tűzhely a vacsorát?!

A legtöbb internetes recept is már szinte úgy kezdődik, hogy “végy egy receptet!” Különféle portálok tucatnyi receptet tudnak az egyes ételekhez – de persze jó lenne azt is tudni, hogy egyáltalán mit készítsünk.

Miután az okoshűtőnk leadta a rendelésünket azzal, hogy receptet ajánlott nekünk, és az alapanyagokat is előkészíthettük, a tűzhelyen megadhatjuk, hogy pontosan milyen ételt készítünk a segítségével. Ezt követően nincs más teendőnk, csak várni, hogy a tűzhely az ideális hőfokon a megfelelő időtartamig készítse az ételünket.

Az ilyen tűzhely ugyan elmosogatni nem fog helyettünk – arra ott van a mosogatógép –, viszont távolról is kezelhető, illetve időzíthető eszköz.

Az okossütőkben készülő ételre pedig akár a kanapén heverve is rákukkanthatunk telefonos app segítségével. Azonban arra vigyázzunk, hogy ne működjön felügyelet nélkül a sütő, mert 5G-n keresztül sem tudjuk majd eloltani a tüzet, ha esetleg valami kigyullad!

Okos konyhai mérleg és egyéb apróságok

Legyünk őszinték, nincs mindenki kibékülve a számokkal és mértékegységekkel, főleg egy nehéz nap vége felé. Ilyenkor segít eligazodni az egész napos sütés-főzés fáradalmai közben az okos konyhai mérleg, amelynek megadhatjuk a receptet, amelyen éppen dolgozunk és azonnal jelez nekünk az eszköz, ha valamit esetleg elmértünk.

Másik hasznos kütyü, főleg tapasztalatlan szakácsoknak az okos húshőmérő. Ezeknek a zászlóshajója a Meater+, amelyet a húsba szúrva azonnal minden információt megkapunk a kívánt hőfokról és sütési időtartamról, hogy tökéletes legyen a végeredmény.

Összegzés

Ha van olyan területe a lakásnak, ahol minden egyes automatizált lépéssel egy sóhajt megspórolhatunk karácsonykor, az biztosan a konyha. Különféle eszközökkel nem csupán testi, hanem szellemi energiát is megspórolhatunk az ünnepi menü tervezésekor – lásd az okoshűtő receptajánló és bevásárló lista összeállító funkcióját. Mindemellett az okoskütyük segítségével 0 kilométeres szakácsként is lenyűgözhetjük családunkat egy-két jól sikerült fogással.

hu_HUMagyar